Attachment

Várnagy Tibor: Tévé, Tűz, Málevics – Fényképek kamera nélkül 1985–1988

Az acb Várnagy Tibor (1957) 1985 és 1988 között készült kamera nélküli fotóiból mutat be válogatást az acb Attachment terében. Várnagy fő inspirációja kamera nélküli kísérletei során az újhullám,  a gesztusfestészet és az akcióművészet volt, nem pedig a XX. század eleji avantgárd fotogramok, vagy a fotó nyelvének több, mint egy évtizeddel korábbi konceptuális megújulása. A művész több generációtársához hasonlóan a tévé képernyőjét, mint egyfajta másodlagos valóságot kezdte el fényképezni a nyolcvanas évek elején. Ezen fotók tanulságai vezették el odáig, hogy közvetlen kontakt-felvételeket készített a tévéről, amiket a katódcső által kibocsájtott fény exponált. A művész eltérő hordozóanyagokra dolgozott kontakt programja megvalósítása során, a legtöbb műve dokubrómra készült, a későbbiek folyamán használt fekete-fehér, majd 1987-ben egy FFS pályázat keretében színes fotópapírt is. Várnagy legkiterjedtebb kamera nélküli műcsoportja a kiállításán megjelenő TV kontaktok, amik zömmel 1985/86 és 1987 között születtek.

Az újhullám által inspirált experimentális határátlépések fontos motivációt jelentettek az alkotó számára a későbbiek során is. Várnagy intenzíven dolgozott már a Hejettes Szomlyazók művészcsoport tagjaként, amikor legismertebb kontaktsorozatát, a Tűz kontaktokat készítette 1987-ben. Várnagy a meggyújtott fotópapírokat lényegében saját égésükkel exponálta. A meggyújtás gesztusán alapuló rendkívül expresszív és analitikus sorozat a fotográfia egyfajta önmagát feloldó végpontját jelenti a XX. századi fotótörténetben.

1988-as Várnagy egy másik műcsoportja, a Fekete négyzetek, ami a modern művészet majd egy évszázaddal korábbi nullpontjára, Malevics fekete négyzeteire is hivatkozik. Várnagy ugyan fotópapírra dolgozott ezúttal is, de fekete téglalapjait üres nagyítókeretének a méretei határozták meg, amin keresztül erős fényhatásnak tette ki az érzékeny papírt. Várnagy álló formátumú négyszögei minden esetben túlexponáltak, a téglalapok körül található fényaurák is ennek a mozzanatnak a nyomát őrzik. Várnagy munkája ugyanakkor felveti a fotográfiával jelentkező sokszorosítás kérdését is, ami relativizálja a művészeti gesztusok reprodukálhatatlanságának kérdését is.

Várnagy Tibor első acb-s kiállítása ezt a három sorozatot emeli ki a kamera nélküli életműből, amelyek bár évtizedekkel ezelőtt készültek, mégsem voltak egyben bemutatva korábban Magyarországon, így újrafelfedezésük nemcsak Várnagy Tibor életműve, de a magyar fotótörténet szempontjából sem érdektelen.

Várnagy Tibor a Hejettes Szomlyazók egyik alapító tagja, a csoport 1991-es feloszlása után Eperjesi Ágnessel, majd Erhardt Miklóssal is alkotott alkotópárost. Várnagy neve összeforrt a Liget Galériával is, amelynek a vezetője, annak létrehozása óta. Várnagy az 1980-as évek elejétől foglalkozik képzőművészettel, 1991 és 1994 között Derkovits Ösztöndíjban részesült. A nyolcvanas években önálló kiállításai voltak mára már kultikusnak számító helyeken: a Bercsényi Klubban, a Stúdió Galériában és az FMK-ban. Az elmúlt évtizedekben minden meghatározó magyar intézményben állított már ki a Ludwig Múzeumtól, a Műcsarnokon át a Magyar Nemzeti Galériáig, vagy a székesfehérvári István Király Múzeumtól, a Trafó Galériáig. A Hejettes Szomlyazókkal a berlini Künstlerhaus Bethanien műteremház programjában is szerepelt. Kamera nélküli fotográfiái tekintetében fontos kiemelni, hogy ezek a művek az Egyesült Államokban is több helyen bemutatásra kerültek, a Houston Center for Photographytól a bostoni Photopgraphic Resource Centerig.