Esterházy Marcell: Farkasvakság

2017.11.24-2018.01.05.

Amikor négy évvel ezelőtt Esterházy Marcell az acb Galériában a vesd össze (vö) című kiállításán bemutatta legújabb munkáit, az egyben a 2005 óta tartó, a családi archívum kutatásának és a személyes múltfeldolgozás stratégiáinak egyfajta lezáró fejezeteként volt értelmezhető. A 2015-ben, a Capa Centerben megrendezett Jelentés című kiállításon látható munkái is hordozták azokat a technikai-tematikus jegyeket, amelyek Esterházy művészi praxisának központi kérdéseihez kapcsolódnak (így családi alakok élettörténetével való azonosulás vagy a talált tárgyaknak mint változó jelentéstartalmak hordozóinak kérdéséhez, szövegek appropriációjához stb.), de mindezek  mellett a politikum is meghatározó szerepet kapott.

Az acb Attachmentben Esterházy Marcell új munkái, a tehetetlenség törvénye szerint, édesapja tragikus elvesztése okán, újból a legszűkebb családi élményekből táplálkoznak. A cím, Farkasvakság, olyan állapotra utal, amikor a szem nem tud alkalmazkodni a fény utáni sötétséghez. Ilyen módon érezhető, hogy a műveknek köze van a gyászhoz, illetve, hogy a családi események feldolgozása egyúttal kevésbé analitikus-konceptuális, mint inkább az orientációt nehezebben megtaláló, poétikus, vagy törékeny megszólalással együtt jár.

Esterházy Marcell egyszerre nyílt és bensőséges megszólalásmódként választ bibliai-művészettörténeti referenciákat, amikor az Esterházy-család férfitagjait - egyben híres művészek alakjainak megidézésével - halotti pozitúrba kollázsol. A póló mint az egyszerre éteri (vö. Torinói-lepel) és szenvedő (vö. Veronika-kendője) nyomhagyás mellett persze a piéták nem csak a halott, de a gyászoló képét is megidézik. E felől a szerep felől fogalmazódhat meg Esterházy Marcell videója is, az ima helyett (work in progress), amely két év alatt készült hajnali futások fotóit animálja. A futás meditatívabb (imaszerű) funkciója a repetitív zaklatottsággal együtt ad feszültséget, amely a gyász alapélményét is közvetíti. A nyugodt, rögzített és a változó dinamikájának kettősségéből építkezik az Állandó lakhelyek II. is, amely a művész elmúlt 40 év lakhelyeinek alaprajzát jeleníti meg.

A mű nem csupán egyszerű adatvizualizáció, hanem Esterházy Marcell művészetének alapkarakterét hordozza: a múltban való mozgásként, a különböző időrétegek láthatóvá tételének próbálkozásaként, egymásra vonatkoztathatóságaként, emlékek ápolásaként is felfogható. Az eddig megszokott stratégiáktól eltérően, amelyek a művészt a felmenők alakjaival monogramok, textuális utalások, talált tárgyak appropriációja révén azonosította, vagy önmaga kiüresítésével, a feltétlen feloldódás gesztusával, újrajátszással kereste a saját, örökséggel terhelt pozícióját; a szobor a befelé fordulás privátságát poétizálja. A mű a negyven évnyi időt hozza párbeszédbe az untitled (t-shirt) negyven évével, amely számmisztikájában szintén bibliai dimenzióvá szélesíti egy emberi élet léptékét, és egyben a saját-élet, apa-figura fogalmak komplementaritásával is játszik. Ennek a bonyolult referencialitásnak a nyelvén beszél a beteg (test) és a szöveg (korpusz) áthallására épülő untitled (books) is, ami által mindkét szobor a jelenlét és a hiány törékeny alakzataként fogható fel.

A Farkasvakság letisztult, sűrített műveken keresztül ad rálátást Esterházy Marcell aktuális művészeti praxisára. A gyász, az emlékezés húsbavágó élménye ad szomorú aktualitást a családtörténet és az identitáskeresés művészi feldolgozásainak, miközben a friss esemény az életmű következetes és átgondolt formavilágában talál reprezentációra.