Attachment

Summer Show

Bak Imre legújabb sorozatának a festett keret válik legfőbb képszervező elemévé. A széria minden egyes darabján jelen lévő, a művész 1980-as évek eleji korszakát idéző, meanderhez vagy labirintushoz hasonló kétszínű sáv egyik csíkjának 45 fokban lecsapott vége az axonometrikus térábrázolást idézve mélységet kölcsönöz a képeknek, amelyet a különböző intenzitású színmezők téglalapjai tovább erősítenek. A fény- és térviszonyokat megjelenítő festmények, ahogy Fehér Dávid is rámutat a sorozatról szóló elemzésében, a reprezentáció és az absztrakció viszonyát feszegetik.

Batykó Róbert műve a 2016-ban elkezdett Error-sorozata egyik darabja. A sorozat festményeihez kiindulásaként Batykó különböző digitális interfészeken megjelenő képi hibákat használ, amelyeken a kijelzőn eredetileg megjelenítendő digitális kép helyett annak véletlenszerűen széttöredezett verziója jelenik meg. A művek a Batykó által nemrégiben kifejlesztett technikával készültek, amelynek során a festéket egy rétegben hordja fel a vászonra, majd a még nedves festéket egy gép segítségével lesimítja a vászon felületéről. Az így készült képeinek felületén nem látható a festék textúrája vagy ecsetnyomok, hatásuk olyan mintha nyomtatva volnának. A simítási eljárás során ugyanakkor kialakulnak előre nem kiszámítható, a vászon meggyűrődéséből adódó hibák, amelyek esetlegességükkel ellenpontozzák a printszerű hatást.

Gróf Ferenc műve egy olyan sorozat darabja, amelynek a kiindulását szótári definíciók képezik. A művön feliratként az eredeti szó elhagyásával csak a jelentés leírása szerepel, amelyhez a művész a szótári illusztrációkhoz hasonló rajzot társít. Az így létrejött kép tárgya a szöveg és kép viszonya, amelynek semmi köze nincs már az eredeti szóhoz. A Definitions-sorozatban alkalmazott módszer a lehető legminimálisabb eszközökkel vizsgálja a jelentést kép és szöveg relációjában, témaválasztása és előadásmódja pedig a posztkonceptuális művészet kritikus megközelítését is magában foglalja. A sorozatból kiállított mű acb Attachmentben bemutatott többi művel párbeszédben az absztrakció kapcsán vet fel kérdéseket.

Halász Péter Tamás közelmúltbeli, a modernista művészet paradigmájára reflektáló művei folytatásaként visszanyúlt korai festészeti periódusának egy darabjához, és a renew manapság elsősorban a technológia területén elterjedt eszközével élve beemelte azt aktuális művei közé. A kétrészes festményobjekt a hagyományos táblaképformát és a szuprematizmus malevicsi tradícióját hívja tetemre: a festővásznat 90 fokban kifordítva a térbe, láthatóvá téve a kép „láthatatlan szerkezetét” alkotó vakrámát, a spirituális ikonszerűségről a konstrukcióra és funkcionalitásra helyezve a hangsúlyt.

Tarr Hajnalka legújabb térkísérleteinek egyik darabját mutatja be. A valós látványrészleteket absztrakt síkbeli hálózatokkal kombináló művek továbbfejlesztéseként a művész már legutóbbi egyéni kiállítása (Átmeneti tér, 2015) idején kilépett a harmadik dimenzióba, most azonban térbeli struktúrái már nem pusztán a síkbeli elemek térbeli kinyúlásai, hanem önálló térkonstrukcióként kerülnek viszonyba a kép síkján zajló történésekkel. A művekben az is újdonság, hogy önálló objekt-mivoltukon túlmutatva művész által elképzelt nagyméretű térinstallációk makettjeiként is szolgálnak, amelyek, ha a maguk fizikai valóságában nem is fognak megépülni, a virtuális térben kivitelezésre kerülnek, és ott bejárhatók lesznek. A művek hátterét ezúttal is az a művészt régóta foglalkoztató ellentmondás jelenti, amely az objektív valóság és annak szubjektív átélése között feszül.

Tilo Schulz festménye egy 2015-ben elkezdett tondo-sorozat legújabb darabja. A művész sok különböző színű festékréteget hord fel az alapot képező MDF-lapra, oly módon, hogy részben vagy egészben elfedjék egymást, majd egyes részeken utólagosan visszakaparja a felületet. Az így létrejött festmények kompozícióját az egymáson átsejlő színek, és a festékrétegek vastagságából adódó texturális hatások alakítják. A Skin esetében a felszín fehérje hét különböző fehér színű réteg egymásra festéséből jött létre, amelyek bőr-szerű, organikus felületet hoznak létre. A technika révén létrejött esztétikai hatás mellett a művész koncepciójának része a művek társadalmi vonatkozása is: ahogyan a hosszas festési és száradási procedúra révén egymásra rakódó rétegek soha nem tudják teljesen elfedni egymást, úgy a társadalomban elfojtott, vagy a múltból kitörölni kívánt jelenségek is időről időre újra a felszínre bukkannak mint meglévő korábbi rétegek.

Komoróczky Tamás kiállított munkája egy – a korábbi műveihez hasonlóan – enigmatikus tárgy, amely gumószerű sűrűsödési pontok és helyspecifikusan létrejövő ívek, törések mentén szerveződik.

Komoróczky műve teaserként, előhangként is értelmezhető a szeptemberben ugyanebben a térben létrejövő kiállításához, amelynél az eszmei, kultúrtörténeti hátteret Jean-Paul Sartre A lét és a semmi című értekezése adja.

Az itt bemutatott fotón Esterházy Marcell hasonló médiumot használ, mint a 2015-ös Jelentés kiállításon bemutatott 'Majd egyszer' című munkájában. Fába vésett szöveg, mely az idő előrehaladtával nem eltűnik, hanem a fa szerves részévé válik. Beépül a kéregbe és meghatározza annak terjedését. A Roulette játékban használt francia kifejezés a tétrakás végét jelzi, azt a pillanatot, amikor már meghoztuk a döntést, de annak kimeneteléről még mit sem sejtünk. 

Felsmann István műve egy fiktív ruhakollekció része, amely a leghétköznapibb ruhadarabokat tervezi át, megfosztva azokat eredeti funkcionalitásuktól, vagy akár használhatóságuktól. A kollekció most bemutatott darabja a művész Ianus-sorozatába illeszkedik, amely egy olyan, változatos médiumokban megjelenő műegyüttes, amelynek darabjai a keleti és a nyugati művészetfelfogás közötti különbségeket veszik górcső alá különböző aspektusok mentén.

Gerhes Gábor új fotósorozatán sportolókat – elsősorban futballistákat – láthatunk mozgás közben. Az antik görög sportolótorzókra emlékeztető figurákat negatívban megjelenítő fényképekhez Gerhes sporttrófeákon talált szobrocskákat használt modellként. A médiumában is archaizáló – a bromotípia technikáját idéző – mű témája és előadásmódja is politikai kritikát közvetít.

Kis Róka Csaba műve egy kisméretű, egy-egy motívumot feldolgozó festményekből álló sorozatból összeállított tabló. A művész praxisában néhány éve jelen lévő folyamatos redukció a 2015-ös portrésorozata darabjain mutatkozott meg eddig a leglátványosabban. Az akkori konklúziókat továbbfejlesztő képegyüttes darabjain Kis Róka egyre inkább elrugaszkodik a tényszerűségtől, roncsolásaihoz kiindulásként már nem konkrét, anatómiailag helyes fejeket és testrészleteket használ, hanem biológiailag absztrahált, eleve torz formákat csonkít meg.

Roskó Gábor festményének témája a művész számos művét jellemző ornamentális motívumegyüttes, szöveges elemekkel kiegészítve. A 19. századi festett cégtáblák jellegzetes stílusában festett mű a keresztény ikonográfiából ismert szimbólumokkal ötvözi a kép közepén elhelyezett, egymást keresztező lőfegyvereket. A népművészeti ornamentika szerkesztésmódját is megidéző festmény a Roskóra jellemző enigmatikus többértelműség tökéletes példája.

Az Átszúrt hegy című mű Mátrai Erik Land art terveinek sorozatába tartozik. E sorozat kapcsán jött létre pl. a Hold érintő, vagy a Hold érintő tükör sík. A szériában egy olyan léptékváltás történik a tervezett munkában, ami méretbeli, technikai, financális stb. okokból egyszerűen megvalósíthatatlan. Tervezés és vázlatolás közben azonban a művész szabadon engedheti gondolatait, megszűnnek a határok. Ugyanakkor az Átszúrt hegy címében is egy, a természetbe való drasztikus beavatkozásra mutat, mely akár a helyi, esetleg a globális ökológiai egyensúlyt is veszélyeztetheti. Ez a kérdés felmerül már most is több létre jött Land art, vagy egyéb nagy léptékű munka kapcsán.

Ladik Katalin műve az athéni documentán 2017 májusában előadott élő performanszához használt 40 méter hosszúságú hímzett textilszalag installáció-verziója. A performansz a görög mitológia Ariadné-figurájára építve a női princípium és a női szerepek ellentmondásairól és sokrétűségéről szólt. A Minotaurusz útvesztőjéből Thészeuszt kivezető aranyfonalat jelképező, kézzel hímzett szalag a kiállításon önálló installációként jelenik meg, a tragikus sorsú királylány történetének mementójaként reflektálva a női sorsra.

Szalay Péter művének kulcsa az anyaghasználatban rejlik. A művész a kínai filozófia Yin-Yang szimbólumát készítette el két különböző tulajdonságú gipszkartonból: rózsaszínű eleme tűzálló, a zöld pedig vízálló anyag. Az egyszerű barkács-anyagokból és eszközökkel készített mű azon túl, hogy ironikus mediális reflexió az ősi szimbólumra, megidézi azt az évezredes művészeti gyakorlatot, amelyben a különböző nemes anyagok használatának ikonográfiai jelentősége volt.

Szarka Péter 2016-ban kezdett Globális felmelegedéssel a hidegháború ellen címmel háromdimenziós – a szobrászat és az objekt műfajába tartozó – műveket készíteni. A sorozat darabjai közötti egyetlen közvetlen összefüggés a cím, amely a művész szkeptikus válasza arra a kérdésre, hogy megoldhatók-e a globális szinten felmerülő problémák gazdasági és politikai eszközökkel. Szarka kiállított műve alcímében megidézi William Ockham középkori angol filozófus elvét, amely szerint két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb. A mű talált tárgyak és a 3D-printelési eljárás házilagos eszközökkel megvalósított technikai parafrázisának assemblage-a, a benne megjelenő formák és objektek pedig a cím és alcím által kifejezett elvekre való utalások.

Uglár Csaba elmúlt időszakában a Philips aukciósház katalógusainak oldalaira fest. A nemzetközi művészeti élet szupersztárjainak nagy értékű műveinek reprodukcióit, technikai paramétereit és aukciós becsértékét tartalmazó katalóguslapokon Uglár festészeti beavatkozásai kiegészítik az eredeti reprodukciókat, idézőjelbe téve vagy átértelmezve a bemutatott műveket. A művész gesztusa a műtárgypiac szélsőségeinek fanyar kritikája, különös tekintettel arra, hogy esetében a médiumválasztás az anyagi szükségből is fakad.

Várnai Gyula objektje a művész ugyanilyen című, az idei Velencei Biennálén kiállított installációjának makettje. A Várnai más művein is feltűnő, 12 kabinból álló egykori dunaújvárosi óriáskerék egy szeletét reprodukáló mű a múltbeli utópiákat vizsgáló és a futurológia tudományát is megidéző projekt összefüggésében az óra számlapjának 5 percnyi szeletére való utalással az emberiség jövőjéről szóló jövendölések szimbóluma. Ha a művet kiragadjuk ebből a kontextusból, egy általánosabb értelmezési mező nyílik meg, amelyben az idő fizikai és filozófiai megközelítése mellett a ciklikusság mint számtalan mikro-és makro-szinten zajló folyamat – az emberi test sejtszintű működésétől a világtörténelem folyásáig – jellemzője is helyet kap.

Vető János új sorozata egy három fázisból álló mű középső darabja. A mű „második tételének” egyes darabjain Vető az első fázishoz tartozó fotói a festmény műfajával kombinálva jelennek meg, kiegészítve, át- és felülírva az eredeti képeket. A mű harmadik fázisa a „Második tétel” darabjainak fotóreprodukcióiból áll. A sorozat három tételben reflektál a fotó médiumára: viszonyához a valósághoz és annak reprezentációjához valamint a technikai roncsolás révén létrejött új minőséghez.